A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja

A hazai szerkezettervezés vezető cégeként büszkék vagyunk arra, hogy munkánk által biztonságosan és egyben gazdaságosan valósulnak meg kiemelkedő építőmérnöki alkotások. Ezáltal javul az épített környezetünk minősége, miközben óvjuk Földünk és Megbízóink erőforrásait.

A legkülönfélébb és legkülönlegesebb szerkezetekkel dolgozunk (acél, vasbeton, előregyártott beton, fa …). Szeretjük a szakmai kihívásokat, hiszen ezek emelnek bennünket a mesterség csúcsára.

Elkötelezett képviselői és művelői vagyunk a modern tervezési 3D és BIM technológiáknak. Valljuk, hogy a minőségi tervezői szolgáltatás minden együttműködő partner, így a társtervezők, kivitelezők, üzemeltetők és végső soron a tulajdonos számára jelentős előnyökkel jár.

Azzal a felelősségtudattal tekintünk a szerkezeti tervezésre, hogy az összköltségnek csupán néhány százalékát teszi ki, azonban, kihatását tekintve alapvetően befolyásolja a megvalósuló műtárgy minőségét, biztonságát, értékállóságát és költségeit.

Győr-Gönyű hajóállomás épülete

Az épület megtámasztására a helyi viszonyok miatt nem volt lehetőség, így a konzolos megoldás került kialakításra. Az épület tartószerkezeti tervezése kiviteli terv szinten.

Tovább

    Írjon nekünk!

    Kérjük, ha bármilyen kérdése van, írjon nekünk bizalommal!

    Hozzájárulok adataim kezeléséhez. (Adatvédelmi tájékoztató)

    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező!

    CEOS KFT.

    Adószám: 12423295-2-43
    H-1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3.
    Tel: +36 (1) 788 4357
    ceos@ce-os.eu
    https://ceosengineers.hu/
    CEOS team intro